Rodoszon az élet

Huják Janka a Pannon Egyetem turizmus-vendéglátó szakos hallgatója rodoszi történetét adja nekünk, amelyet a nyara ihletett, olvassátok!

Itt ülök Rodoszon a szobámban. Igen, az ÉN szobámban és nem a hotelszobában vagy A szobában. Amikor a parti bárban már fázom éjfél felé, akkor a kedvesemnek nem azt mondom, hogy menjünk vissza a szobába, hanem azt, hogy: „Baby, I am cold, let’s go home.” Nem nyaralok. Itt élek.

Hogy hogyan kezdődött? Egyszer csak kitaláltam, hogy animátor szeretnék lenni. Igaz ugyan, hogy soha nem jártam olyan szállodában, ahol animátorok dolgoznak, de szent meggyőződésem volt, hogy ez az, ami nekem való. Nem is tévedtem nagyot. De azt nem tudtam, hogy ezzel egy új életet választok. Az animáció nem munka, életstílus. Másképpen nem megy. Megváltoztatott. A korábban mindig tervezgető, folyton előre néző lányból egy spontán, nyitott, jelenben élő nő lett. És mellesleg tetovált. 3 hónap jellemformálás. Ki hitte volna? De a szerződés lejárt és fellélegeztem. Mégsem akartam hazamenni.

A nyár végén mintha csak belecsöppentem volna a világ leghihetetlenebb szerelmes filmjébe. Néha még most sem hiszem el, hogy ez velem történik. Isten szeret. Eddig azt sem hittem, hogy létezik, de most megmutatta magát, és alaposan megajándékozott. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de mostantól minden nap megköszönöm neki.

Hazautazásom előtt 4 nappal, megszólítottam azt a görög félistent, aki már a legelső rodoszi hetem alatt megtetszett a környék egyetlen diszkójában. Tudtam, hogy hamarosan magyar levegőt harapok megint, de az ilyenkor nem számít. Megbabonázott a nyitott, mélybarna szeme és az érzéki szája, amit már sokszor kívántam és lestem hol lopva, hol kevésbé, amikor megláttam valahol. Aztán amikor az első randinkon a Baileys frappé íze után, az ő ajkait is megízlelhettem, azonnal beleszerettem. Kiderült, hogy azon a júniusi éjszakán, amikor kollegáimmal a kezdeti nehézségeket buliztam ki, nem csak én vettem észre őt. Attól kezdve ő sem tudott kiverni a fejéből. De akkor még nem álltam készen rá. Még nem kerülhettünk közel. Még meg kellett tapasztalnom néhány dolgot, hogy aztán méltó párja lehessek. Végül a nyár végén, az első csók után következett a második, majd a harmadik, századik, ezredik, tízezredik, kit tudja? Talán milliomodik. Egészen a Malév gép indulásáig. Még most sem felejtem el, amikor búcsúzáskor nedvesen csillogó szemmel a fülembe lehelte: „See You Later!”

Nálunk a „later” tizenkét napot jelentett. Ekkor ugrottam ismét a nyakába Alexnek, annak a srácnak, akiről mindig is álmodtam. Életem leghosszabb csókja után bepattantunk a bordó Hondába és már száguldottunk is közös otthonunk felé, a szállodába, a szobába, a szobámba, a szobánkba. Ahol azóta minden reggel a mellkasán ébredek fel és a fülébe súgom „Good morning, baby!”.

Így élek én itt Rodoszon. Szívom a friss tengeri levegőt és élvezem a szerelem édes mámorát.

Huják Janka